|
There are no translations available.

Nagyon jó lenne, ha Mahatma Gandhi alább idézett szokatlan gondolata mindennapjaink részévé és gyakorlatává válna végre kis hazánkban is:
„Az ügyfél a legfontosabb látogatónk. Nem függ tőlünk, mi függünk tőle. Nem zavar bennünket, még ha úgy tűnik is. Nem kívülálló – ő tesz nekünk szívességet azzal, hogy minket választott.” Tevékenységünk központjában a beteg ember áll. Azért dolgozunk, hogy a beteget meggyógyítsuk, tudásunkhoz, képességeinkhez és felszereltségünkhöz képest a lehető legjobb állapotba hozzuk. A Szent Imre Kórház ellátási régiójába több mint kétszázezer felnőtt ember tartozik. Sürgősségi központunk révén a kritikus helyzetbe került betegek késedelem nélküli ellátásban részesülnek és a legmegfelelőbb helyre kerülhetnek. A XI. kerület alapellátási ügyeletének beköltözésével a kerületben lényegében megvalósult az egy lépcsős (közös) sürgősségi ellátás. A sürgősségi betegellátó egységben műszakban dolgozó, egymást váltó teamek fogadják az érkezőket, és professzionális módon intézik további sorsukat: végzik első vizsgálatukat, és a megállapított diagnózis alapján megtervezik és megkezdik állapotuk rendezését, irányítják optimális elhelyezésüket.
Kórházunk a szokásos merev strukturális szerkezet helyett a lényegesen beteg központúbb, a betegellátás szükségleteihez rugalmasan alakuló, ellátási folyamatok szervezésén nyugvó rendszert (az ún. mátrix szisztémát) alakította ki. A gyógyítás orvosi munka – ez a tevékenység a „ szakmai profilokban ” történik, míg az ápolás és egyéb szükséges ellátás (az ún. hotelszolgáltatás) szakdolgozóink, ápolóink feladata és az ún. „ ápolási egységekben ” végezzük. A két terület természetesen szorosan együttműködik az Önök gyógyulása érdekében. Kétségtelen, hogy ez az új rendszer elsőre megnehezítheti az Önök tájékozódását – ilyen esetben forduljanak bizalommal információs szolgálatunkhoz vagy bármelyik dolgozónkhoz.
Intézményünk orvosi gárdájának szakmai tapasztalata, elméleti felkészültsége megfelel a nemzetközi standardnak. Hosszan sorolhatnánk a professzori kinevezéseket, tudományos fokozatokat, kitüntetéseket. Az ápolási, asszisztensi és egyéb szolgálatokat, szakfeladatokat ellátó kollégák munkastílusa, mély emberi empátiája méltó módon illeszkedik a menedzsment betegközpontúságot sugalló elvárásaihoz.
A műszeres vizsgálatok, műtétek végzéséhez általában a legmodernebb eszközök és készülékek állnak rendelkezésünkre.
Erősíti a betegek biztonságát és kényelmét, hogy a Főnix mentőszolgálat mentőautóinak bázisa és az OMSZ Mobil Intezív Rohamkocsija is kórházunkban található és napközben az OMSZ egy esetkocsija is Sürgősségi Egységünk területéről indul a betegekért.
Mindent összevetve, intézményünk a főváros egyik kijelölt regionális ellátó kórháza. Kiváló csapat dolgozik a Szent Imre Kórházban, meghatározott rendszerben, világosan kijelölt célok érdekében. Teszi mindezt úgy, hogy tiszteli gyökereit, szolgálja a jelent, tervezi és építi a jövőt. Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. főigazgató főorvos, c. egyetemi docens, főtanácsos, |