Korábbi elhatározásának megfelelően nyugdíjba vonul Bedros Róbert, a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. A folyamatot hónapokkal ezelőtt kezdeményezte és július 1-jével vissza is adja főigazgatói megbízatását.
Nehéz döntést hozott, hiszen közel négy évtizedes pályafutása jelentős részében kórházakat vezetett, a leghosszabb ideig pedig – 2011 óta – a Szent Imre Kórházat. Számos szép emlékkel búcsúzik az elmúlt tizenöt évtől. Az egyik első, hogy érkezése után másfél év alatt ledolgozták azt a közel egymilliárd forintos adósságot, amellyel a kórházat átvette – ez az eredmény az utóbbi években rajtuk kívülálló okokból sajnos szertefoszlott. Ugyanakkor ebben a másfél évtizedben nyerte el a Szent Imre az oktatókórházi rangot is, köszönhetően többek közt az intézet kimagasló tudományos életének, valamint az általa létrehozott a Pécsi Tudományegyetem tanulmányi struktúrájába illeszkedő Obezitológiai Tanszéknek, amely a kórház falain belül működik.

Ez utóbbihoz kapcsolódik a jövője is. Az ezredforduló után célul tűzte ki az elhízás, mint népbetegség elleni küzdelmet, ezért alapította meg a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás társaságot (MOMOT) is 2007-ben. Régóta az a jelmondata: „Meg kell fogni a Beteg kezét!” Ez a mondat alapvetően a törődésről, a szakmaisággal ötvözött emberségről szól. Azonban most más jelentést is hordoz számára.
Bár hivatalosan nyugdíjba vonul, nem engedi el a Betegek kezét! Továbbra is folytatja az elhízás, mint betegség elleni munkát a MOMOT alapító-elnökeként és az Obezitológiai Tanszék vezetőjeként, ezzel is tovább erősítve a Szent Imre Kórház tudományos életét. A jövőben is aktívan kíván foglalkozni az obezitás problémájának lehetséges megoldásaival és részt vesz az elhízás és társbetegségei kutatásában, és a jövő obezitológusainak képzésében.
Bedros professzor a nyugdíjba vonulásával megüresedő pozícióval kapcsolatban így fogalmazott:
„Bárki kövessen is a poszton, az utódomnak azt kívánom, hogy a jelenleg adott feltételek mellett legyen képes legalább ilyen jó kórházat csinálni, ha pedig még jobban sikerül, én annak csak tiszta szívből örülni fogok! Azt pedig remélem, hogy az utánam következő főigazgató is szem előtt tartja majd jelmondatomat, amely szerintem valóban a gyógyítás egyik alapelve: „Meg kell fogni a Beteg kezét!””
Bedros Róbert a kórház dolgozóinak is köszönetet mondott:
„Az, hogy a Szent Imre ma egy olyan jó kórház, amilyen, közös érdem. Az elmúlt tizenöt év sikerei nem valósulhattak volna meg, a kihívásokra nem találhattunk volna megoldásokat Önök nélkül. Önök azok, akik az év 365 napján, a nap minden órájában fogják a Betegek kezét! Hálás vagyok Önöknek a közös munkáért és a sok szép emlékért! Köszönöm a kórházért végzett áldozatos munkájukat és az erőfeszítéseiket, és sok erőt és kitartást kívánok Önöknek a jövőre nézve!”
Bedros Róbert eddigi pályafutása:
Szakmai profil és végzettség
- Szakorvosi és egyéb végzettségek: Reumatológus, fizioterápiás, foglalkozás-egészségügyi, belgyógyász, lipidológus, obezitológus, hypertonológus orvos, egészségügyi szakközgazdász.
- Tanulmányok: Semmelweis Orvostudományi Egyetem (orvosi diploma), József Attila Tudományegyetem (egészségügyi szakközgazdász). World Bank Institute és EMK képzése (Flagship Course on Health Sector Reform and Sustainable Financing). Tudományos fokozatát 2005-ben szerezte, summa cum laude minősítéssel.
- Nyelvismeret: Angol, orosz (mindkettő szakmai anyaggal bővített középfok), francia (alapfok).
Obezitológiai munkásság
- Szervezeti háttér és hálózatépítés:
- A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) alapítója és elnöke (2007 óta).
- Országos Obezitológiai Centrum (2014) és az Országos Obezitológiai Hálózat létrehozója.
- A Pécsi Tudományegyetem kihelyezett Obezitológia Tanszékének a vezetője (2022-től).
- Oktatás és szakmai sztenderdek:
- A hazai obezitológusképzés feltételrendszerének kidolgozója (2012).
- Az obezitológia tantárgy hazai egyetemi oktatásba való bevezetése (2017).
- A szakmai irányelvek kidolgozása a MOMOT keretein belül.
- A „Klinikai Obezitológia” című első hazai egyetemi tankönyv szerkesztője.
- Szakmai életút és vezetői tevékenység
- Kórházvezetés:
- Belügyminisztérium Központi Kórházának főorvosa, orvosigazgatója, főigazgató-helyettese, majd főigazgatója (1999-től).
- Pest megyei Flór Ferenc Kórház főigazgatója (2006-tól).
- Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója (2011-től): vezetése alatt az intézmény egyetemi oktatókórházzá vált.
- Stratégiai feladatok:
- A „Szuperkórház” stratégiai felügyelete, (2022–2024).
- Egyéb tisztségek: Belgyógyászat, diabetológia, endokrinológia és anyagcserebetegségek Szakmai Kollégiumának elnöke, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumi tagja, Richter Gedeon Nyrt. felügyelőbizottsági tagja.
Társadalmi felelősségvállalás és egyéb projektek
- Díjak alapítása:
- Az „Egészséges Életért!” MOMOT-díj alapítója.
- „Köszönet a Hősöknek – Szent Corona Díj” alapítója a járvány idején.
- Rendezvények: A „Kórház Éjszakája” rendezvénysorozat megálmodója.
- Publikációk és szerkesztés: Cardiometabolica Hungarica társalapítója és szerkesztőbizottsági elnöke; Lege Artis Medicinae tanácsadó testületi tag; több mint 350 tudományos cikk, előadás és könyvfejezet szerzője.
Kiemelt elismerések
- Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt, Szent László Érdemjel, Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozata
- Markusovszky Lajos Díj, Pro Medicina Újbuda, Metabolizmus Díj, Belügyminisztérium Tudomány Szolgálatáért díj
- Kemence község Díszpolgára (Az 1999-es árvíz során végzett életmentő munkásságért és a Mentsük Meg Kemencét! Alapítvány létrehozásáért.)