Menü Bezárás

Tájékoztatás a Szent Imre Kórház Szülészeti Osztályának ellátási szemléletéről

Tisztelt Várandósok, leendő Szülők!

A Szent Imre Kórház Szülészeti Osztálya elkötelezett amellett, hogy a hozzá forduló édesanyák és újszülöttek számára biztonságos, szakmailag megalapozott, a jelenlegi hazai és nemzetközi irányelveknek megfelelő szülészeti ellátást biztosítson. Működésünk során különös figyelmet fordítunk arra, hogy a Belügyminisztérium 2025. február 19-én megjelent „A családközpontú elvekre épülő szülészeti és újszülött ellátás” c. protokoll előírásait betartsuk.

Osztályunk működése a kórházi ellátás keretein belül, egységes szakmai protokollok szerint történik. Ennek része a vajúdás és szülés természetes folyamatainak támogatása, ugyanakkor szükség esetén az anya és a magzat biztonságát szolgáló orvosi beavatkozások alkalmazása is.

Fontosnak tartjuk előre jelezni, hogy intézményünk jelenlegi működési feltételei mellett nem tudja vállalni olyan ellátási igények teljesítését, amelyek alapvetően kizárják a kórházi szakmai protokollok alkalmazását, illetve a szükség esetén javasolt orvosi beavatkozások elfogadását.

Kérjük azokat a várandósokat, akik szüléssel kapcsolatos elképzeléseik alapján kizárólag beavatkozásmentes, alternatív szemléletű szülészeti ellátást keresnek, vegyék figyelembe, hogy osztályunk ilyen ellátást nem tud biztosítani.

A vajúdás és szülés kíséréséhez egy, a szülőnő által megjelölt személy (férj, családtag vagy dúla) jelenlétére van lehetőség. Ezzel kapcsolatban hivatkozunk a Protokoll 3. ajánlására, miszerint „a vajúdás és a szülés időszakában is biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy az anya mellett egy, a számára fontos kísérő folyamatosan jelen lehessen.” Második kísérő személy vajúdás alatti jelenlétére nincs lehetőség”.

Bízunk benne, hogy a fenti tájékoztatás segíti a felelős, minden fél számára megnyugtató döntést.

Tisztelettel:

A Szent Imre Kórház Szülészeti Osztályának munkatársai